0

Camembertes és brokkolis palacsinta

Hozzávalók 4 főre: 20 dkg finomliszt,  2 tojás felverve, 250 ml félzsíros tej,  4 teáskanál napraforgóolaj, 15 g parmezán sajt, frissen reszelve,  1  szál friss petrezselyem levél a díszítéshez. Paradicsomszószhoz:1 fej vöröshagyma, apróra vágva,  1 gerezd fokhagyma, apróra vágva,  1 doboz darabolt paradicsom, 400 g  cukor, 2 evőkanál apróra vágott friss petrezselyem levél. Camembert sajt  és brokkoli töltelékhez:25 dkg brokkoli virág, 150 camembert sajt, kockára vágva, 4 evőkanál túró,  sajt,  só és bors.

Camembertes és brokkolis palacsinta elkészítése: az előkészület 45 perc, a főzés 25 perc. Először a palacsintát készítjük el. A lisztet szitáljuk egy tálba, adjuk hozzá a tojásokat és egy csipet sót, és habverővel fokozatosan keverjük bele a tejet, addig, míg egy sima tésztát nem kapunk. Kenjük be egy 18 cm-es, tapadásmentes serpenyőt egy kevés olajjal, majd hevítsük fel. Tegyük bele körülbelül egy nyolcadát a tésztának, és billentsük meg a serpenyőt, így a tészta  az az edény alján vékonyan és egyenletesen elterül. Süssük körülbelül 45 másodpercig, vagy amíg a palacsinta az alján enyhén megbarnul.

Használjunk palettát vagy kést, lazítsuk meg  a szélén a palacsintát, majd óvatosan fordítsuk meg, és süssük a másik oldalon 30 másodpercig, majd csúsztassuk egy tányérra. A paradicsomszószhoz tegyük a hagymát, a fokhagymát és a paradicsomot egy serpenyőbe, és adjuk hozzá a cukrot és a sót és a borsot ízlés szerint. 10-15 percig főzzük, időnként megkeverve, amíg kissé besűrűsödik.Közben elkészítjük a tölteléket. Főzzük a brokkoli virágokat forrásban lévő vízben 4-5 percig, vagy amíg meg nem puhul, majd öblítsük le.

A camembertes és brokkolis palacsinta alapja

A camembertes és brokkolis palacsinta alapja

Tegyük egy tálba, és adjuk hozzá a camembert, a túrót, valamint sót és borsot ízlés szerint. Keverjük össze finoman. Amikor a paradicsom megfőtt, vegyük le a tűzről és készítsünk belőle pürét egy kézi mixerrel. Keverjük hozzá a felaprított petrezselymet. Melegítsük elő a sütőt 200 ° C –ra. Osszuk el a tölteléket a palacsinták között, tekerjük fel, és tegyük egymás mellé egy tűzálló tálba. Öntsük rá  a paradicsomszószt és egyenletesen szórjuk meg a parmezán sajttal. Süssük 25 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz. Díszítsük petrezselyemmel és tálaljuk.

  
Iktatva: Előételek brokkolival Címkék: 

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Brokkoli 2013