0

Brokkolis-tonhalas spagetti

A brokkoli és a tészta remek együtt. Azonban kiegészíthetjük még más akár zöldséggel, akár valamilyen hússal is, de mint jelen esetben a tonhal lesz az, amit most a brokkolis tésztához még külön hozzáadunk. Hozzávalók 2 személyre: fél kg brokkoli, 1 tonhalkonzerv, 4-5 szál újhagyma, 25 dkg spagetti tészta, 5-6 evőkanál tejszín, fél citrom, bors, só, olíva vagy étolaj, ki mit szeret, 20 dkg reszelt sajt, ez is lehet ízlés szerint bármilyen sajtféle.

Elkészítése: A brokkolit folyó víz alatt megmossuk, szétszedjük, és sós vízben megfőzzük. Hideg vízbe tesszük, hogy a színe megmaradjon. A spagettit a csomagoláson levő főzési időnek megfelelően kifőzzük. A vízbe tegyünk sót, és egy kevéske étolajat. Az újhagymát szintén megmossuk, és összevágjuk karikákra, kevés olajon megpároljuk. A megfonnyasztott újhagymához a tonhalat belekeverjük, a citromlevet hozzáöntjük, majd az egészhez a tejszínt is hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és jól összekeverjük.

Brokkolis-tonhalas spagetti készülőben

Brokkolis-tonhalas spagetti készülőben

Ezt a mártást öntjük rá a spagettire, és ezzel is összekeverjük. A brokkoli rózsákat tesszük a szószos spagettihez utoljára. Tányérokra szedjük, és reszelt sajttal megszórjuk. Nagyon egészséges. Tipp: aki a brokkolit nem főzni szereti, hanem inkább párolni, az egy nagyobb fazekat használjon. A sós vízbe tegye bele a spagettit, és drótkosárba pedig a brokkolit, majd fedje le a fazekat. Így a brokkoli nem fő, hanem párolódik, és egyszerre elkészül szinte a spagettival.

  
Iktatva: Tészta Címkék: , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Brokkoli 2012