0

Brokkolis kuszkusz

A kuszkusz Észak –Afrikából származik. Házilag készítették sokáig, napjainkban már szerencsére megvehetjük a boltokban. Búzadara az alapanyaga, amit sodortak és gyúrtak olaj és víz hozzáadásával. Sóval ízesítették, majd gőzölték, és a végén megszárították. A különböző méretű golyócskákat méretük alapján válogatták szét. Érdekes, hogy magát az ételt is kuszkusznak hívjuk, akár magát az alapanyagot is. Sokféleképpen fogyasztják, édesen sósan, és köretnek is.

A brokkolis kuszkusz hozzávalói: 60 dkg brokkoli, 20 dkg vöröshagyma, 30 dkg karfiol, 20 dkg sárgarépa, 3 db paradicsom, 1 db paprika, 20 dkg csicseriborsó, 3 gerezd fokhagyma, 30 dkg kuszkusz, 5-6 dl húsleves, lehet leveskockából is, 1-2 evőkanál paradicsompüré, 4-5 evőkanál étolaj és a következő fűszerek, ízlés szerint: Cayenne bors, kurkuma, köménymag, koriander, só, bors. A fűszerekből általában fél-1 kiskanál kell.  Elkészítése: A vöröshagymát megpucoljuk, majd kockára vágjuk. Az olajon megpároljuk.

Brokkolis kuszkusz hozzávalója

Brokkolis kuszkusz hozzávalója

Egy nagyon serpenyőben tegyük, mert a többi hozzávaló is ebbe bele kell, hogy férjen. Megmossuk a zöldségeket. A brokkolit és a karfiolt rózsákra vágjuk. A paradicsomot és a paprikát kockázzuk, a sárgarépát pedig csíkokra. A megpárolt vöröshagymához keverjük a feldarabolt zöldségeket a fokhagymát reszeljük bele. A fűszereket egyéni ízlés szerint adjuk hozzá, majd a húsleves alap lével öntsük fel az egészet. Fedő alatt 25-30 percig pároljuk. A csicseriborsót keverjük hozzá az utolsó 10 percben. Kuszkuszt kínálunk mellé.

  
Iktatva: Rakott brokkolik Címkék: ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Brokkoli 2012