0

Ördöghal brokkolival tejszínes mártásban

Ördöghalat már nálunk is lehet vásárolni egész évben, fagyasztott állapotban. Fehér húsú, ízletes hal, filézve árulják. Hozzávalók: 600g ördöghal filé, kockákra vágva, 1 fej brokkoli, vágott virág, 3 db csíkos bacon, felaprítva, 1/2 csésze tejszín, , 1/3 csésze víz, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál vaj, 1/2 teáskanál szerecsendió, 4 evőkanál túró, 1 fehér hagyma, apróra vágva, 4 gerezd fokhagyma, aprítva, só, 1 tk zsálya zúzott, frissen őrölt fekete bors, olaj. Elkészítése: Egy serpenyőben olajt melegítünk, a fokhagymát és az apróra vágott vöröshagymát megpirítjuk, amíg nem lesz puha és áttetsző.

Majd vegyük ki a serpenyőből, és tegyük félre. Adjuk az olajhoz a szalonnát, és addig pirítsuk, amíg ropogós nem lesz. Ezt is vegyük, ki ha kész, és tegyük félre.Az ördöghal mind a két oldalát pirítsuk meg. Majd ezt is vegyük ki a serpenyőből.Egy külön edényben forraljunk vizet egy csipet sóval. Amint a víz forr, tegyük bele a brokkolit és főzzük 1-2 percig, ne főzzük, túl szeretnénk, ha az ropogós maradna. Szűrjük le majd áztassuk hideg vízbe, hogy leállítsuk a főzés folyamatát. Tegyük ezt is félre.

Ördöghal brokkolival tejszínes mártásban anyagai

Ördöghal brokkolival tejszínes mártásban anyagai

A serpenyőbe tegyük bele a vajat és a lisztet. Addig keverjük, amíg kellőképpen meg nem pirul. Felöntjük a vízzel, a le tejszínnel, hozzáadjuk a túrót, a mozsárban összetört a zsályát, a szerecsendiót, a bacont, a pirított hagymát és fokhagymát. Jól keverjük össze, és főzzük, amíg mártás besűrűsödik.Adjuk hozzá most a brokkolit és a halat majd keverjük össze, hogy egyenletesen oszoljon el mindenhol a mártás, majd fűszerezzük sóval és frissen őrölt fekete borssal.

  
Iktatva: Halak Címkék: ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Brokkoli 2012